Verziótájékoztató, 2010. augusztus – Könyvelő program

Módosítva ekkor Wed, 2 Aug, 2023 ekkor: 8:55 DE


Megjelent: 2010. augusztus 16.


A PDF állományok méretének csökkentése

A 2010. augusztusi verziótól a Kulcs-Könyvelés program által készített PDF állományok méretét jelentősen csökkentettük, így azok kevesebb helyett foglalnak a számítógépen. Ezáltal a program használata még inkább költséghatékonnyá vált, mivel azon Ügyfeleink, akik kimutatásaikat PDF formátumban készítik, ezentúl nem csak papírt, hanem tárterületet is megtakaríthatnak.




Fejlesztés az ÁFA lista megjelenítésében

Több Ügyfelünk kérésére vezettük be azt a fejlesztést, mely az ÁFA lista oldalszámának csökkentését eredményezte azáltal, hogy az egymást követő áfakódok nem új lapra, hanem egymást folyamatosan követve jelennek meg. Az egy áfakódhoz több oldalon keresztül megjelenő tételeknél a fejlécben továbbra is megjelenik az áfakód, így a lista áttekinthetősége megmaradt, ugyanakkor kevesebb papír és energia fogy, ami újabb költségcsökkenést jelent Ügyfeleinknek.


A bemutató lista megtekintéséhez kattintson az ikonra


Korosított lista – Vevő-szállító analitika egyeztetés

A program előző verziójában a korosított lista és a vevő-szállító analitika között elszámolási időszakos vevői számlák esetén bizonyos esetekben eltérés mutatkozott. Ezt a problémát a 2010. augusztusi verzióban megoldottuk, így az egyeztetést már ezekre a számlákra is egyszerűen elvégezhetjük.




Hasznosnak találta a cikket?

Nagyszerű!

Köszönjük visszajelzését

Sajnáljuk, hogy nem tudtunk segíteni

Köszönjük visszajelzését

Tudassa velünk hogyan javíthatnák ezen a cikken!

Válasszon ki legalább egy okot
CAPTCHA hitelesítés szükséges.

Visszajelzés elküldve

Köszönjük közreműködését és megpróbljuk a cikket kijavítani