65-ös bevallás önellenőrzése – Könyvelő program

Módosítva ekkor Mon, 9 Okt, 2023 ekkor: 2:41 DU

Amennyiben egy korábban már áfa bevallással érintett időszak tekintetében önellenőrzést kell benyújtanunk, úgy a bevallás önellenőrzéséhez szükséges adatok exportálhatók a Könyvelő programból.


Az Adatszolgáltatás/Bevallás önellenőrzése/**65-ös nyomtatvány menüpontra kattintva nyílik meg az önellenőrzés elkészítésének felülete. Első lépésben ki kell választani az önellenőrzéssel érintett időszakot. Az önellenőrzés csak lezárt Áfa időszakra készíthető el, így azon hónapot, melyet önellenőrizni szeretnénk le kell zárnunk az Áfa-listák/Zárás menüpontban. Az ellenőrizni kívánt bevallás vonalkódját megadhatjuk a felületen, de a mező kitöltése nem kötelező, így amennyiben a mezőt üresen hagyjuk, úgy az export fájl elkészíthető és az adatot később manuálisan pótolhatjuk az ÁNYK felületén.


Az „Itt adhatja meg az ÁNYK programban az adott időszakra korábban elkészített 65-ös bevallás *.enyk kiterjesztésű állományát” mezőben be kell tallóznunk azt a *.enyk fájlt, mely az ÁNYK rendszerén keresztül az adott időszakra be lett küldve bevallásként. Az enyk fájl megjelölését követően a program összehasonlítja a jelenleg a programban található adatokat a korábbi bevallásban (enyk fájl) szereplő adatokkal.


Feladás az ÁNYK programnak_Önellenőrzés


A felület Összegek előnézet fülén jelenleg a programban szereplő adatok fognak megjelenni aszerint, hogy az ÁNYK feladás miként történik (Áfa gyűjtők alapján vagy Kulcsok alapján).



Ha azt szeretnénk látni, hogy a korábban a bevallásba helyezett összegek és a jelenleg a programban található összegek között milyen eltérés keletkezett, úgy az Önellenőrzési segéd elnevezésű listát kell megnyitnunk a felületen található ikon ikonra kattintva.


Önellenőrzési segéd_Áfa gyűjtők alapján_001


Az Önellenőrzési segéd Módosítva megnevezésű oszlopában található egy-egy jelzés azon sorokban, melyek esetében történt változás a korábbi bevallásban található adatokhoz képest. Az Eredeti megnevezésű oszlopban láthatjuk az enyk fájlból kinyert, a korábbi bevallásba helyezett összeget, az Új oszlop tartalmazza a programban jelenleg megtalálható adatokat és a Különbség megnevezésű oszlopban láthatjuk a két érték közötti különbözetet.

Az Önellenőrzési segéd utolsó oldalán találhatunk egy összesítést az Általános forgalmi adó elszámolása tekintetében.

Amennyiben a feladást Áfa-kulcsok alapján szeretnénk elvégezni, úgy az Önellenőrzési segéd a sorokban nem a bevallás sorait, hanem az Áfa-kulcsokat tünteti fel.


Önellenőrzési segéd_Áfa-kulcsok alapján

Hasznosnak találta a cikket?

Nagyszerű!

Köszönjük visszajelzését

Sajnáljuk, hogy nem tudtunk segíteni

Köszönjük visszajelzését

Tudassa velünk hogyan javíthatnák ezen a cikken!

Válasszon ki legalább egy okot
CAPTCHA hitelesítés szükséges.

Visszajelzés elküldve

Köszönjük közreműködését és megpróbljuk a cikket kijavítani